2022-2023-as tanév


December – A jó cselekedetek gyakorlása


A decemberi boldogságórát egy vidám Jócselekedetivityvel kezdtük. Jócselekedeteket gyűjtöttünk, amit kis kártyákra írtunk rá. Majd mutogatás segítségével kellett párban kitalálni a kihúzott jócselekedetet.
Ezután a Jobb Veled a Világ Képeslapot készítettük el. Előtte megnéztünk egy rövid videót, melynek mondanivalója az volt, hogy tudjuk egy aprósággal szebbé tenni valakinek a napját. Mások felemelése által emelkedünk fel mi is!
Majd a feladat kapcsán beszélgettünk a képzeletbeli diákról, hogy milyen nehézségei lehetnek, mi lehet az oka, hogy szomorú, hogyan segíthetnénk neki. Ezután készítettük el a támogató képeslapokat, amivel megpróbáljuk felvidítani, egy aprósággal jobbá tenni a napját.
Idén is játszottunk titkos angyal játékot. Nagy kedvenc ez a játék a gyerekek között, nem csak az ünnepekhez kapcsolódva szoktuk játszani. Hétfőn mindenki kihúzta, hogy azon a héten kinek lesz a titkos angyala. A hét folyamán titokban jócselekedetekkel segítette, támogatta társát, majd pénteken lehetett tippelni, hogy ki volt a jótevő. Megbeszéltük milyen érzés meglepetést kapni és milyen jócselekvőnek lenni.



Kadaravek Judit


December - A hála gyakorlása


A Hála gyakorlását a „Hálacsengettyűvel” kezdtük… Mindenki elmondta a csengőt átadva, miért hálás. Ezután elolvastunk egy mesét: Linka és a csengettyűk címmel. Mesehallgatás közben csengettyűket rajzoltunk, kivágtuk. Ráírtuk a főszereplő tulajdonságait. Kineveztünk egy kislányt Linkának, beöltöztettük, ráaggattuk a csengettyűket. Meghallgattuk a „Hálás vagyok” című zeneszámot, illusztrációt készítettünk a meséhez. Befejezésképpen a tornateremben önmagunkból megjelenítettük a HÁLA szót.



Kristonné Kunicz Mária


December - A boldogságfokozó hála


A 4. osztályosokkal beszélgető kör formájában körbejártuk, kinek mit is jelent a HÁLA. Kinek milyen formában tudjuk kifejezni a hálánkat? Miért lehetünk a hozzánk közelálló személyeknek hálásak? A hála időhöz és csakis egy bizonyos személyhez van kötve?


Hálaszív

A közös beszélgetést követően körbe ülve egy piros szívet adtak át egymásnak a gyerekek. Aki adta a szívet meg kellett indokolnia, hogy aki tőle szívet kap, mi miatt érez hálát iránta. Öröm volt látni és jó érzéssel töltött el, hogy mindannyian csakis a pozitív dolgokra, érzelmekre, aprócska, de igen is fontos rezdülésekre helyezték a hangsúlyt. Azt is megfogalmazták, hogy sokkal boldogabbak lettek miután szívet kaptak, mert többnek, fontosabbnak érezték általa magukat. Fontos, hogy a mindennapi életük során találják meg egymásban és önmagukban is azokat az értékeket, mellyel a közösségnek építő tagjai lehetnek.


Hála (képekben a gyerekek által megformálva)


Horváth Szilvia


2021-2022-es tanév


Március - Apró örömök


Nagyon szeretem ezt a témát, mert szerintem nagyon közel áll a gyerekekhez, könnyen beilleszthető a mindennapi pedagógiai munkába. Lelkes, vidám kis csapat, akik tényleg tudnak örülni az apró dolgoknak is. Igyekeztem a hónap során én is többször felívni a figyelmüket azokra a dolgokra, amik boldogabbá teszik a mindennapjainkat. Törekedtünk arra, hogy apró örömöket szerezzünk egymásnak, megbeszéltük, hogy milyen jó érzés nekünk is, ha a másik örül. Az örömfára felkerültek az örömeiket jelző pillangók is.

Kadaravek Judit



Február - Megküzdési stratégiák


A boldogság órákon beszélgettünk a gyerekekkel arról, hogy mit tesznek, ha valami bánat, sérelem éri őket, ha szomorúak, ha rosszkedvűek. Átbeszéltük, hogy a különböző megküzdési stratégiák hogyan segítenek, mi lehet jó módszer, mi esetleg az, ami nem annyira. Lazítottunk a hónap dalára, amit nagyon élveztek a gyerekek. A feladatok közül a Kecskekatonaságot választottuk. Megnéztük a mesét, elkészítettük a fejdíszeket, majd jöhetett a kiképzés sok vidám pillanatot okozva.


Kadaravek Judit



Január- Célok kitűzése és elérése


A téma feldolgozását már decemberben elkezdtük kicsit, a téli szünet előtti tanítási napon ellátogatott hozzánk falunkban élő Ellenberger Csilla világjáró hegymászó, aki meghódította az Elbrusz hegyet. Csilla mesélt a gyerekeknek a hegymászásról, elhozta kellékeit, ruháját. Elmondta, hogy született az ötlet és mi mindent tett azért, hogy megvalósítsa elképzelését. Nagyon meghatódtunk történetén, egy súlyos betegség leküzdése után, amikor az ágyán ülve hálát adott, hogy van keze, ötlött eszébe a Kilimandzsáró, ahova gyermekkora óta vágyott. Elhatározta, hogy meghódítja a hegyet. Öt év telt el és sikerült, majd egy évre rá az Elbruszt is megmászta. Januárban először irodalom órán kapcsolódtunk a témához, József Attila Altató című versének feldolgozása után sokat beszélgettünk az utolsó versszakhoz kapcsolódva (Tüzoltó leszel, s katona/ vadakat terelő juhász.), arról hogy hogy képzelik el a jövőjüket, mik szeretnének lenni, mit kell tenniük ennek érdekében. Az irodalom füzetbe rajzot is készítettünk ehhez kapcsolódva. Megoldottuk még a Mi leszek, ha nagy leszek? című feladatot. A vershez kapcsolódva elmondták, hogy milyen szuperhősök lennének, milyen szupererővel rendelkeznének szívesen és mit tennének vele. Majd le is rajzolták ezeket.


Kadaravek Judit



December - Boldogító jócselekedetek


A téma bevezetését az első téli olvasmányunkhoz kötöttem. Zelk Zoltán: Köd és fény című művében a köd az emberek szívéből áradó szomorúságot jelképezi, a fény pedig a reményt, az örömet, mely elűzi a szomorúságot, mint a napsugarak a ködöt. Ezzel kapcsolatban beszélgettünk arról, hogy mi okoz nekik szomorúságot, hogy tudunk ezen segíteni, hogy lehetne egymásnak segítséget nyújtani. Így jutottunk el a jó cselekedetek gyakorlásáig. Egy hétig titkos angyal játékot játszottunk. Mindenki valakinek a titkos angyala volt ezen a héten és igyekezett őt titokban segíteni, meglepni. Nagyon élvezték a gyerekek ezt a játékot, a hét végén mindenki megtippelhette, hogy ki volt a titkos angyala. A gyurmamese feladatot oldottuk meg ebben a hónapban. A történet, amit választottam Móra Ferenc: A szánkó című elbeszélése volt. A történet egy szívmelengető olvasmány a jó cselekedetek gyakorlásáról. Először megismerkedtünk az elbeszéléssel, elolvastam, elolvastuk, átbeszélgettük, feldolgoztuk. Kiemeltük a történet mondanivalóját, hogy a gyerekek a saját örömüket feláldozták azért, hogy egy idős, szegény, bajban levő nénin segítsenek. Kiemeltük, hogy a jó cselekedet, hogy melegítette fel a szívüket, miért lettek ettől boldogabbak. A történetből készült régi filmet is megnéztük. Ezután fogtunk hozzá a helyszín elkészítéséhez. Házakat készítettünk, majd fehér lepedőn helyeztük el őket, majd égősor segítségével ki is világítottuk. Gyurmából készítettük el a történet szereplőit. Az utolsó tanítási napon a történethez kapcsolódó vetélkedőt szerveztünk nekik, melynek jutalma egy közös tortázás volt. A december sok boldog pillanatot hozott az osztálynak, járt nálunk Mikulás, volt karácsonyi játszóház, az utolsó nap projectnapot tartottunk, gyertyagyújtással, közös énekléssel hangolódtunk a karácsonyra.


Kadaravek Judit


November - A hónap csoportja


Az első boldogságóránkon babzsákok segítségével Fogd meg, add át! játékot játszottunk. Ez a játék figyelmet fejleszt és megtanít arra, hogy figyeljünk társainkra, egymásra. Ezután képeket vetítettem ki nekik családhoz, iskolához, szabadidőhöz, sporthoz kapcsolódóan és megbeszéltük, hogy a képeken látható emberek honnan ismerhetik egymást. Beszélgettünk még, hogy ők milyen csoportokhoz tartoznak, hogy érzik ott magukat, társakhoz, családtagokhoz, felnőttekhez való viszonyaikról. Megnéztük a gyerekekkel a Mindenki című filmet, ami szerintem a közösség erejéről, összetartásáról is szól. A gyerekek jól megfogalmazták a film mondanivalóját. A következő órán meghallgattuk a hónap dalát és megnéztük a videókat (Halraj, Seregélyek tánca, Darvak, ludak repülése), majd elkészítettük a repülő madarat, amit aztán az udvaron közösen mozogva ki is próbáltunk. A madárreptetést követően egy hatalmas levélkupacot hordtunk össze közösen, majd mindenki belefeküdhetett, végül levélcsatával zártuk a délutánt. A következő alkalmat a barátságnak szenteltük, összegyűjtöttük, hogy mitől működik jól egy barátság, majd párválasztás után a tenyerükbe írtuk a számukra legfontosabb gondolatot. Megnéztük még Agócs Írisz Kicsi, nagy műve nyomán készült árnyjátékot, mely egy történet arról, hogy kicsinek vagy nagynak jó-e lenni és két nagyon is különböző személy (elefánt, veréb) barátságáról szól. Megbeszéltük, hogy miért jó, ha egy közösségben különböző gyerekek vannak. Ki miben jó, miben szorul esetleg segítségre. Ebben a hónapban is kapcsolódtunk az irodalom órákhoz. Elolvastam a gyerekeknek A róka és a farkas a lakodalomban című mesét, melyet a szokásos módon feldolgoztuk a mesefüzetbe és beszélgettünk arról, hogy mi nem tetszett a róka viselkedésében, hogy csinálták volna másképp, hogy voltak-e már olyan helyzetben, amikor nem azt kapták egy baráttól, amit vártak, és mit tehetünk azért, hogy a kapcsolataink jól működjenek?




Október – optimizmus
A témakör első óráján a hónap dalával kezdtük. Többször meghallgattuk, énekeltük. Mit jelent az, hogy valaki pozitív? A válaszokat jól megfogalmazták a gyerekek. Az optimizmus szó jelentése azonban gondot okozott. Több oldalról körüljártuk, szinonimákat kerestünk, derülátó, bizakodó, pozitív gondolkodású. Szituációkat vettünk át, hogy áll hozzá, aki optimista, hogy, aki pesszimista. Néhány youtube videót is megnéztünk a témával kapcsolatban. Az óra végén nevettetős játékot játszottunk. A következő foglalkozáson az optimista esernyő feladatot oldottuk meg. Először optimista mondatokat gyűjtöttünk közösen, majd elkészítés és színezés után ezekből választottak és írtak be a gyerekek az esernyők színes sávjaiba. Magyar irodalomból épp a mesék témakörnél tartunk, így a harmadik órán feldolgoztuk a mesefüzetünkbe A szomorú királykisasszony című mesét. Beszélgettünk arról, hogy mivel lehet mások szomorúságát elűzni, kivel osztják meg, ha rossz kedvük van, miért jó, ha megosztjuk másokkal a gondjainkat. Majd az volt a feladat, hogy mindenki fogalmazzon meg egy optimista mondatot.

Kadaravek Judit

Szeptember – A hála gyakorlása
Az első boldogságóránkon gombolyag segítségével hála hálót szőttünk. Először a nyári élmények közül választották ki a gyerekek azokat a pillanatokat, amelyekért a leghálásabbak és mesélték el társaiknak. Majd arra kértem őket, hogy társaiknak is mondják el, ha valamiért hálásak. Nagyon tetszett nekik a feladat, megbeszéltük, hogy gyakrabban fogjuk egymásnak mondani, ha hálásak vagyunk valamiért, mert ez nagyon jó érzés. Kimondani és hallani egyaránt. A következő héten szivecskéket készítettek és beleírták a nevüket. A szivecskék a mágneses táblára kerültek és színes fonalakkal kötöttük össze őket, ha valaki hálás volt a társának valamiért. A Csak egy perc feladatot párokban oldottuk meg egyszer az udvaron és egyszer a tanteremben. Hálás téma volt a szeptemberi, mindannyian nagyon élveztük.

Kép összeállítás

Kadaravek Judit

2020-2021-es tanév


November –Társas kapcsolatok
Ebben a hónapban még egy feladat erejéig visszakanyarodtunk az előző havi témához, mivel október hónap végén rendkívüli szünetet rendeltek el iskolánkban, nem sikerült az befejeznünk. Nagyon lelkesen gyűjtöttük, préseltük a faleveleket, várták a falevélképek készítését, így még elkészítettük a mi „sólymainkat” a Sólyomszemmel feladathoz. A következő boldogságórát relaxálással kezdtük. Ezután megbeszéltük, hogy milyen társas kapcsolatok alkotják, alakítják az ő kicsi életüket. Az őket körülvevő, szerető emberekkel kialakított kapcsolataik: barátság, családi kapcsolatok, iskolai életükben jelenlévő kötödéseik fontosságáról beszélgettünk. Különböző szívecskés színezőket vittem nekik, az volt a feladatuk, hogy annak a személynek színezzék ki és adják oda, aki a számukra a legfontosabb. Többnyire apukáknak, anyukáknak készültek a szívek, de volt testvér, barát, nagyszülő is. A következő alkalommal a barátságról beszélgettünk. Összegyűjtöttük közösen, hogy mitől működik jól egy barátság, mit adhatnak egymásnak a barátok. Nagyon ügyesen összegyűjtötték a barátság legfontosabb ismérveit: védjük meg a barátunkat, ne legyünk vele irigyek, ne verekedjünk, veszekedjünk vele, szeressük egymást, ne csúfoljuk a másikat, ne bántsuk szavakkal sem, játsszunk, tanuljunk együtt, okosan vigyázzunk rá, segítsük egymást a bajban, mondjuk el neki a titkainkat. Körbe rajzoltuk a kezünket és olyan rajzokkal díszítettük, ami a barátságról eszükbe jutott. Ezekkel a kezekkel dekoráltuk a „Jó hírem van!” dobozt. Nagyon jól a mindennapjaink részévé vált a jó hírek mesélése, néhány hét után már ők kérték, hogy mesélhessenek. Le is rajzoltuk a jó híreket és a dobozba kerültek. Aranyosak voltak, ahogy örültek a másik örömének, jó híreinek. Figyeltek egymásra, bátorították egymást. Remélem, hogy ráéreztek arra, hogy mennyire szükségünk van egymásra.

Kadaravek Judit

November hónapban a társas kapcsolatok volt a téma. Feladat volt fotóalbum készítése, meseírás. Sokat beszélgettünk barátságról, emberi kapcsolatokról, értékes emberekről. Nagy örömünkre a 4. osztály morgó22 névre hallgató csapata ismét bekerült a hónap csoportjai közé. A részletes beszámoló itt olvasható:

http://boldogsagora.hu/hirek/a-tarsas-kapcsolatok-honapjanak-csoportjai/

Kadaravek Judit

Október- optimizmus
Az októberi boldogságórákon sok vidám feladatot oldottunk meg. Relaxáció és a hónap dalának meghallgatása után beszélgettünk arról, hogy mit jelent az optimizmus. A könnyebb megértéshez megnéztük a keszthelyi Egry József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola egy korábbi, az optimizmusról készült videóját. Elolvastam nekik a Szomorú királykisasszony című mesét, beszélgettünk a meséről, majd nevettető játékot játszottunk, amit nagyon élveztek. Az optimista vélemény feladattal próbálkoztunk, talán az utolsó kérdés (Mit jelent az, hogy érdemes a jó dolgokat meglátnunk a bajban is?) volt számukra a legnehezebb, de azért próbáltunk erre is válaszokat találni. A sólyomszemmel feladatnak is nekifogtunk, összegyűjtöttük, hogy milyen jó dolgokat láthatna a képzeletbeli sólyom, ha az iskola tetejéről lenézne. A gyűjtött jó dolgok a következők voltak: barátságok, játék, egészség, vidámság, szeretet, szünetek, sakk óra, olvasás óra, amikor órákon mozgunk, tornázunk, vicces dolgok. Tervben volt, hogy préselt levelekből készítjük el a saját sólymainkat, de erre már nem jutott idő, mert sajnos hamarabb kikaptuk az őszi szünetet a tervezettnél. De sebaj, majd a jövő hónapban visszatérünk rá. Ebben a hónapban különösen szükségem volt nekem is arra, hogy optimistán lássam a világot, a világjárvány kis falunkba és iskolánkba is elért.

Kadaravek Judit

Október hónapban az a nagy öröm ért bennünket, hogy a Boldogságóra programban a 4. osztály morgo22 névre hallgató csoportja az alsó tagozatos csoportok közül bekerült a Hónap csoportjai közé. Három csoport kapta meg ezt a címet a sok közül, nagyon büszkék vagyunk rá! Október hónap témája az optimizmus volt. A részletes beszámoló az alábbi linken tekinthető meg:
http://boldogsagora.hu/hirek/megvannak-a-honap-csoportjai-2/

Kadaravek Judit


Szeptember- A hála gyakorlása
Hálás pillanatok
A hónap témája a hála volt. Elgondolkodtam szeptemberben, hogy jómagam is nagyon hálás vagyok, hogy végre a megszokott keretek között végezhetem a munkámat. Kis elsőseim érkeztek, amiért szintén nagy hálát érzek. A boldogságórákon relaxáltunk, elolvastam nekik a mesét a munkafüzetből. A mese kapcsán beszélgettünk a háláról, majd arról, hogy ők miért hálásak. Elkészítettük a nyári pillanatok feladatot, egyénileg rajzolták le a nyári élményeik közül azt, amiért a leghálásabbak. El is mesélték, majd egy közös montázst készítettünk az elkészült rajzokból.

Kadaravek Judit

A Jobb Veled a Világ Alapítvány által működtetett Boldogság Intézet nyílt pályázatot hirdetett magyarországi és határon túli nevelési-oktatási intézmények számára „Boldog Iskola” és „Örökös Boldog Iskola” cím elnyerésére. A Kaposmérői Hunyadi János Általános Iskola a 2019/2020-as tanévben pályázott és elnyerte a Boldog Iskola címet. A címátadó ünnepségre Budapesten a Kongresszusi Központban került sor. „A program kiemelt küldetése, hogy a pozitív pszichológia eredményeire építve adjon ötleteket és módszertani segítséget a boldogságra való képesség fejlesztéséhez az iskolás korosztály számára.” A teljes Boldogságóra program 10 egymásra épülő témából áll, amelyek fokról fokra ismertetik meg a boldogság különböző összetevőit, feltételeit. Intézményünkben a 2. 3. 4. évfolyam csatlakozott a programhoz. Az osztályok havonta legalább egy boldogságórát tartanak, ahol feldolgozzák az adott témát.

Balogh Mária