Június 4-én a Nemzeti Összetartozás Napjára idén intézményünk különlegesen módon is megemlékezett. Pályázat útján sikerült részt vennünk - 23 ötödik osztályos tanulóval és három kisérővel- a központi rendezvényen Budapesten , mintegy ötezer magyar és külhoni diákkal egyetemben. A Parlament előtt közösen elénekelték a diákok az erre az alkalomra született dalt (Kézfogás, Szarka Tamás), majd a Himnuszt. Ezt követően a Parlamentben egy rövid látogatásra került sor, ahol megtekinthették a koronázási ékszereket. Sajnos a dunai sétahajózás elmaradt az ismert tragédia miatt. Az ebédet követően délután a Papp László Sportarénában megtekinthették az „István a király” rockopera különleges feldolgozását. Sajnos a mezőpaniti testvériskolából érkező diákokkal nem sikerült találkoznunk.
Miovecz János
A Határtalanul pályázat keretén belül a 7. osztályosok Erdélybe kirándulhattak. Gyönyörű helyeken jártunk, sok szép élményben volt részünk. Köszönjük a lehetőséget tanárainknak: Rózsa néninek és Éva néninek. A teljes beszámoló itt olvasható.
2019. május 31-én iskolánkban Tehetségnapon vehettek részt a gyerekek. Délelőtt forgószínpad szerűen váltották egymást a programok.Az alsósok origamiztak, kipróbálhatták a szennai iskolások által hozott logikai táblajátékokat. A felsősök igen gazdag programkínálatból választhattak: sakk-szimultán, érdekes fizikai kísérletek, Hunyadi-kvíz, sportjátékok, ízelítő a programozás rejtelmeiből. A 7. osztályos tanulók Határon túli kirándulásukról tartottak minden osztálynak képes beszámolót. Délután egy szakmai módszertani Workshopon vettek részt diákok, tanárok és szülők. A Klebelberg kollégium pedagóguasi mutatták be a tehetségműhelyeiket, és a dombóvári Szakszolgálat 2 pedagógusa pedig a 2 tanáros tanítási modellről mesélt. Az este folyamás iskolánk tehetséges tanulói mutatkoztak be az elsősök avatása után. A Bárczi Gusztáv Módszertani Központból egy versmondó tisztelte meg a rendezvényünket.
Dénesné Szak Andrea
PROGRAM
Alsósoknak: 800 méter Futó verseny, dekázó verseny.
A tanulók osztályonkénti bontásokban nagy lelkesedéssel végezték a feladatokat. A dekázást még gyakorolni kell!
Előadások:
Felsősöknek:
1. A sport élettani hatása… Balogh József, a Kaposvári Egyetem mestertanárának előadása,
2. Hogyan lettem futballbíró?....Mészáros Sándor futballbíró beszámolja,
3. Farkas János lábtengó világbajnok osztotta meg tapasztalatait, élményeit-az életét meghatározó sportról.
Mindhárom előadó beszámolóját a nagyszámú gyermeksereg érdeklődéssel hallgatta.
Felsősöknek , szintén 800 méteres futóverseny valamint dekázó verseny zajlott.
KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ TORNA – HUNYADI KUPA és INTÉZMÉNYI BOZSIK-program kerűlt megrendezésre.
8 csapat: 4 lány, 4 fiú csapat párhuzamosan játszott két pályán.
Végeredmény: Leányok: 1. Bene akadémia, 2. Hunyadi 8.o, 3. Hunyadi 6.o, 4. Kaposfő
Fiúk: 1. Taszár, 2. Kaposfő, 3. Nagybajom, 4. Kaposmérő Hunyadi.
Különdíjat kapott: Szűcs Botond-Legjobb kapus, Tóth Maja-Legjobb játékos, Szombathelyi Tenke-Legjobb játékos.
Minden résztvevő szendvicset és almát kapott jutalmúl.A Labdarugó torna nagyszámú közönsége jól szórakozott a színvonalas mérkőzéseken a szép és sportszerű játék meghatározó volt mindkét korcsoportban. Minden résztvevő szép és kellemes élményekkel, jóleső fáradsággal tért haza.
Zádor Tibor
Iskolánk május 18-án 8 fős csapattal vett részt Kecskeméten a Nagy Vagy TV2 vetélkedőjén. A vetélkedő a kecskeméti uszodában zajlott, három elődöntőben 6-6 csapattal. Mi a második elődöntőben vettünk részt, Székesfehérvár, Mezőörs, Oroszlány, Ács, Szerencs csapataival vetélkedve. Az elődöntő 5 versenyszámból állt, melyben az első forduló egy elméleti teszt volt a Hungarikumokkal kapcsolatosan. A következő négy versenyszámban leginkább az evezés tudás dominált. Az előzetes versenyleírás szerinti feladatokra csupán kétszer tudtunk gyakorolni a Klebelsberg kollégium uszodájában. Sajnos több számban is némi változás történt az előzetesen elküldött ismertetőhöz képest. Minden csapathoz kisorsoltak egy külsős csapatkapitányt, mi Tassonyi Balázs színészt kaptuk (Hegyeshalmi Csaba helyett). Szoros küzdelemben végül az elődöntős csoportban a 3. helyet szereztük meg, így - pusztán2 ponttal lemaradva- nem sikerült bejutni a 6-os döntőbe. Egy kis szerencsével a döntőbe való jutás is reális eredmény lehetett volna. Összességében versenyzőinket dicséret illeti, mert mindent megtettek a jó szereplésért- Őze Olivér , Szombathelyi Tenke, Tamaskovics Erika, Csiszár Bence, Csőkör Noel, Dóczi Lilla, Stromájer Anna és Tassonyi Balázs. A nyolc fős csapatot népes- 45 fős- szurkolótábor kísérte el Kecskemétre, akik végig lelkesen buzdították a játékosokat. A versenyről a TV2 felvételt készített, ezt öt adásban (3 elődöntős 2 döntős epizód) fogják leadni, az elődöntők és döntő sorrendjében: május 26. június 2.,16.,23.,30.
Miovecz János
Néhány diákkal ismét Kadarkúton jártunk. : )
Szaxofon és fuvolajátékkal, énekléssel, verssel és drámajátékkal színesítettük a
„Ki mit tud?” tehetségnapot. Egy bronz, két arany, valamint két kiemelt arany minősítéssel tértünk haza,
méltó módon képviselve mindazt, amiért dolgozunk.
Burbucs Edit
Iskolánk tanulói hangulatos Húsvéti-Játszóházban vehettek részt. Megismerkedhettek a hagyományos tojásfestési technikákkal. A gyerekek nagy örömmel vették a kezükbe az írókát, melynek segítségével viasszal mintát rajzolhattak a tojásokra, majd lelkesen várták, hogy milyen színűre fogja meg a tojást az általuk kiválasztott festőlé. A szebbnél szebb hímes tojásokhoz tojástartó kosárkákat is készítettek. A kézműveskedés után táncház várta a tanulóinkat, melynek elején vetélkedő keretében adhattak számot húsvéttal kapcsolatos ismereteikről. Kipróbálhatták milyen megadott szavak segítségével locsoló verset írni. A táncban elfáradt diákokat alma, csoki nyuszi és hagyományos paprikás pogácsa várta.
Balogh Mária
A digitális témahét keretében az informatika szakkör tanulói és köztük a tutor programban részt vevő 7. osztályosok a Duráczky József Általános Iskolában betekinthettek a robotika világába. Szabó János és Paizs Ottó tanár urak mutatták be a Tello drón, és az Mbot robot programozását. Tanulóink gyorsan belejöttek a robotok irányításába, hisz az alapjáúl szolgáló Scratch programot jól ismerik. Így nagy élvezettel működtették az eszközöket. Köszönjük a barátságos fogadtatást és a bemutató foglalkozást.
Fila Gyula, Velnerné Stark Rózsa
Hagyományosan jól szerepeltek tanulóink Somogyjádon a „Természettudományok Doktora” elnevezésű komplex természettudományos versenyen. A reál tantárgyak témaköreiből kerültek összeállításra a feladatsorok, melyeket idén először számítógépen ill. tableten a Redmenta program segítségével kellett megoldaniuk a tanulóknak. Hetedik évfolyamon - 15 versenyző közül- Kiss Péter 3., Csordás István 4., míg a nyolcadik évfolyamon -16 versenyző közül- Szabó Viktória első helyezést ért el.
Miovecz János
Alsós leányaink megyebajnokként vettek részt Szombathelyen a sakk csapat diákolimpián. Összesen 27 csapat vett részt a korcsoportjukban. A nyolc fordulós versenyen négy csapatgyőzelmet szereztek, mellyel a 17. helyet szerezték meg. Az utolsó forduló előtt is még a 10. helyen szerepeltek, egy kis szerencsével és nagyobb rutinnal még előkelőbb helyen is végezhettek volna, szereplésük így is dicséretes. A csapat tagjai: Verőczi Janka, Dóczi Lilla és Gavallér Csenge voltak.
Miovecz János
Az Eötvös emlékév alkalmából rendezték meg a 7. és 8. osztályos tanulók számára kiírt fizika csapatversenyt a kaposvári Eötvös Loránd Műszaki Szakgimnáziumban. Ennek keretein belül a négytagú csapatok fizika feladatokat tartalmazó feladatlapot, Eötvös Loránd munkásságát feldolgozó keresztrejtvényt oldottak meg, valamint egy kísérletet is bemutattak. Nagyon színvonalas, ötletes, jól előkészített bemutatókat láthattunk.
Amíg a zsűri értékelt és a javító szaktanárok javítottak, a versenyzők és a felkészítő tanáraik mobil planetáriumi előadáson vehettek részt.
A jó hangulatú versenyzés a következő eredménnyel zárult:
7. osztályosok versenyében:
2. helyezést ért el: Csordás István, Kiss Péter, Orsós Krisztián, Szalai Bálint (Kaposmérő Hunyadi János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola). Felkészítő tanár: Miovecz János
8. osztályosok versenyében:
1. helyezést ért el: Szabó Viktória, Szombathelyi Tenke, Pupos Virág, Klotz József (Kaposmérő Hunyadi János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola). Felkészítő tanár: Miovecz János
Forrás: www.elmki.sulinet.hu/programjaink
Március 15-én ünnepi megemlékezésen vettek részt diákjaink. Itt két 48-as honvédtiszt emlékére állított kopjafánál koszorút is elhelyeztünk. Március 18-án iskolánkban Noszlopy Gáspár életéről készítettünk egy digitális történetet, melynek végén teszten mérhették le tudásukat felsős tanulóink. Március 19-én előadást tartott a régi huszárok életről egy „somogyi huszár” korhű öltözetben, bemutatva néhány fegyvert is az adott korból. Március 20-án 1848-hoz köthető katonadalokat énekeltek diákjaink, illetve egy táncház keretében ismerkedhettek meg néhány nemzetiségi tánccal. Március 21-én tájékozódási futóversenyen vettek részt felsős diákjaink az előre elkészített térképek alapján, három különböző nehézségi fokú pályán, valamint légpuska lövészettel próbálkozhattak a „katonaifjak” (volt köztük néhány „katonaleány” is). Március 22-én kerékpárra pattant egy tucat diák és elkerékpároztak Újvárfalvára, ahol megkoszorúzták Noszloy Gáspár emléktábláját, majd a szülőházában berendezett múzeumot látogatták meg. Innen szép erdei környezetben jutottak el Homokpusztára, mely terület a Boronka – melléki Tájvédelmi Körzethez tartozik. Itt egy 6 állomásból álló tanösvényen különböző élőhelyekkel, növénytársulásokkal ismerkedhettek meg. Itt volt a szállásuk, ahol jó katonához híven tábort vertek, tábortűz mellett bográcsban főztek. Másnap március 23-án egy sportos reggeli tornát és bőséges reggelit követően megismerkedtek egy hagyományokra épülő legeltető állattartású tanyával, megtekintették a helyi pásztorgyűjteményt, kipróbálhatták a karikás ostor „megszólaltatását”- ami nem bizonyult egy könnyű feladatnak. Az emlékhét programjait a Honvédelmi Sportszövetség támogatta, melynek keretében 17 túrahálózsákot és két túrasátrat is tudtunk vásárolni.
Miovecz János
Szabó Viktória a hibátlan matematika felvételi után a Zrínyi Ilona matematikaversenyen is bizonyította kiváló képességeit.
A megyei versenyen a több mint 100 versenyző közül a 6. helyezést érte el és a Kaposvári Járás vidéki iskoláinak a legeredményesebb versenyzője lett. (Felkészítő tanár:Fila Gyula)
Szép eredmények születtek a nagybajomi matematika versenyen is. Kiss Péter 7. osztályos tanuló 1. helyezést, Szalai Bálint 7. osztályos tanuló 2. helyezést ért el. (Felkészítő tanár:Velnerné Stark Rózsa)
Gavallér Csillag 5. osztályos tanuló 2. helyezést ért el.(Felkészítő tanár:Fila Gyula)
Fila Gyula
Sakkozóink újabb szép sikert értek el. Balatonlellén a megyei egyéni diákolimpia döntőjében Gavallér Csenge megyebajnok lett, így részt vehet Miskolcon az országos döntőn. Gavallér Bogát 3. helyezést , Verőczi Janka 4. helyezést, Dóczi Levente 4. helyezést, Máté Adrián 6. helyezést, Gavallér Csillag 6. helyezést ért el.
Miovecz János
Újabb nagyszerű eredményt értek el ezúttal alsós leányaink ( Dóczi Lilla, Verőczi Janka, Gavallér Csenge) a megyei sakk csapat diákolimpia döntőjében. Alsós leányaink első helyezést szereztek, mellyel jogot szereztek a szombathelyi országos döntőn való indulásra. Szintén szép sikert értek el felsős fiú tanulóink, akik megyei második helyezést szereztek (Gavallér Bogát, Máté Adrián, Schvicz András, Czinkota-Bese Máté). Alsós fiú csapatunk ( Koczka Benjamin, Dóczi Levente, Orsós Roland, Papp Roland) hatodik helye is elismerést érdemel.
Miovecz János
Nagyon büszkék vagyunk Szabó Viktóriára, iskolánk 8. osztályos tanulójára, aki országos szinten is kiemelkedő teljesítményt nyújtott a központi írásbeli felvételi vizsgákon.
Matematikából elérte a maximális 50 pontot, de magyarból is közel állt ehhez a megszerzett 47 ponttal.
Vikinek biztosan nem kell izgulni tovább a felvételi miatt. Gratulálunk csodálatos teljesítményéhez.
Fila Gyula és Dénesné Szak Andrea
Egy jó ideje minden év Karácsonyán, az iskola lelkes és zenében, versmondásban tehetséges diákjai műsort adnak a Bokréta óvoda kis lakóinak. Így volt ez 2018 Karácsonyán is, amikor az iskola kis énekkara, valamint fuvolát és zongorát tanuló diákjai közös énekléssel, zenéléssel, versmondással és karácsonyi mese felolvasásával tették színesebbé az ünnepet. Az óvodások és talán mindenki, aki ott volt, a műsor elején kíváncsisággal és várakozással, a műsor közben érdeklődéssel és türelemmel, a műsor végén pedig szeretettel telt meg. Jó, hogy Együtt lehettünk. : )
Burbucs Edit
Iskolánkban december 15-én az EFOP 3.2.3. pályázat keretében projektnapot szerveztünk. Két téma került terítékre, mely során a biztonságos internet használatról tartott rendőrségi szakember előadást, illetve fogyasztóvédelemmel kapcsolatos ismeretekre tettek szert tanulóink. Mindkét téma aktuális, melynek veszélyeit időben fel kell ismerniük felsős diákjainknak ahhoz, hogy ne kerüljenek kellemetlen helyzetekbe. A programot egy ”tudásfelmérő” kvíz játék zárta, melyen több mint 60 diákunk vett részt.
Miovecz János
Gratulálunk Őze Olivérnek az országos bajnoki címéhez! Siklóson sikerült a dobogó legmagasabb fokára felállnia, megelőzve magasabb övfokozatú versenyzőket is.
Olivér bekerült a korosztályos magyar válogatott keretbe is.
Miovecz János
2018. november 23-án ismét megemlékeztünk a Magyar Labdarúgás Napjáról, amit a dicsőséges londoni 6:3 emlékére ünnepelte meg az ország. A tornacsarnokban fiú és leány labdarúgóink körmérkőzéseket játszottak. A lányoknál a 8. osztály nagy fölénnyel győzedelmeskedett. A 7. osztály lett a második, a 6-as leányok a harmadikak. A fiúknál nagy meglepetésre a 6. osztály legyőzte a 7. és 8. osztály csapatait. Második lett a 7. osztály, míg a 8. osztály fiai harmadik helyezést értek el. Sportszerű mérkőzéseket láthatott a szép számú szurkolósereg. A történelem teremben Puskás Ferenc életéről szóló filmet vetítettünk a tanulóknak, nagy érdeklődés mellett.
Zádor Tibor
Ez év november 12-én személyes invitálást követően ellátogatott iskolánkba (Kaposmérő Hunyadi János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola) a Kaposvári NMPT(Natural Movement Pattern Training) lelkes csapata. Fekete Gyöngyi és Horváth József személyében önzetlen segítőkész gerinc terapeutákat ismerhettünk meg. A hatodik osztály lett kiválasztva a programra. A gyerekek érdeklődve fogadták a nagyon aktuális témát. A jelenlegi életmódunk egészségünk ellen hat. Ezen a foglalkozáson a gerinc volt a fő téma. Instruktoraink előrevetítették beteg életmódunk következményeit, de megoldást is kínáltak számunkra. Ugyanis a foglalkozás második részében tornatermi gyakorlatokat végeztünk, melyek segítenek megóvni gerincünk egészségét. A program számunkra teljesen ingyenes volt. Hasznos és kellemes időt töltöttünk együtt, szeretnénk, ha folytatása is lenne. KÖSZÖNJÜK SZÉPEN!
Hegyeshalmi Csaba
Iskolánk hagyományos őszi programja a töklámpás verseny. Tanulóink sok és ötletesen faragott töklámpással készültek. A legötletesebbeket és legnagyobbakat jutalmaztuk. Szünetekben ügyességi versenyeken vehettek részt a diákok.
Jakab Márta és Filáné Varga Éva
Az ünnepi megemlékezést a Faluháznál tartottuk. Képek az ünnepélyről.
Október 13-án rendezték meg a Világsakkfesztivál programot, melynek keretében iskolánkban is sakkversenyt szerveztünk. Négy korcsoportban összesen 45 diák versenyzett.
Voltak közöttük akiknek ez volt az első megmérettetésük, de szép számmal akadtak már rutinos versenyzők is. Nem meglepő módon a rutinosabb versenyzők kerültek a díjazottak közé.
Valamennyi korcsoportban az első három helyezett érmet, az első hat tárgyjutalmat és valamennyi résztvevő emléklapot kapott.
A rendezvényt a Tandem SE támogatta, a versenyt Máthé Gáspár, Dóczi Balázs és Dan Dániel segítette lebonyolítani. Érmesek:
Alsós leány: 1 .Csillag Boglárka 2.Tamás Zsófia 3. Kerényi Lilla
Felsős leány: 1. Kovács Dorina 2. Verőczi Janka 3. Zhai Yu Fan
Alsós fiú: 1.Dan Mánuel 2. Tamás Bálint 3. Kovács Balázs
Felsős fiú : 1. Palovics Krisztián 2. Gavallér Bogát 3. Takács Dominik
Miovecz János
2018. Szeptember 28-án iskolánkban is megtartottuk az Európai Diáksport Napját.
-14 órától Burbucs Edit tanárnő és osztálya vezetésével egy közös, jó hangulatú bemelegítéssel kezdtünk, melyen valamennyi diák és tanár részt vett.
- Ezt követte egy országos rendezvény, melyben 2018 méteres futásra hívtuk a diákokat.
- Célba érkezés után iskolánkban arra voltunk kíváncsiak kik a leggyorsabb diákok nálunk. A leggyorsabb diák futóversenyen 100 méteres távot kellett a diákoknak leküzdeni. Nemenként és korcsoportonként válogattuk a futamokat, összesen 10 különböző mezőny indult. Lelkes szurkoló tábor alakult ki, mely szintén segítette a versenyzőket. Az eredmények a következőképpen alakultak:
III. helyezettek: Dóczi Lilla, Lukács Bence, Varga Laura, Weisz Roland, Bordás Bianka, Héjjas Ádám, Szombathelyi Tenke, Evele Fanni, Pápai Szabolcs, Fekete Balázs.
II. helyezettek: Passa Dorka, Holló Hédi, Viesner Colin, Klotz József, Sütöri Liza, Vajay Levente, Horváth Efraim, Gévicz Virág, Tóth Maja, Máté Adrián,
I. helyezettek: Pupos Virág, Horváth Mónika, Udvaros Bence, Őze Olivér, Kiss Dana, Szalai Boglárka, Fekete Patrik, Smidt Dávid, Forgó Martina, Horváth Zsolt,
A futóversenyt a felső tagozatban osztályonkénti labdarúgó házibajnokság, alsó tagozatban teremhoki követte.
Újdonságként jelent meg az evezés lehetősége iskolánkban.
A Magyar Diáksport Napja alkalmából először próbálhatták ki diákjaink az evezést.
Az Együtt a Jövőnkért’95 alapítvány és a Tandem SE által vásárolt 1-1 indián kenut, melynek segítségével a Petörke tavon kellemes őszi időben tucatnyi diák ismerkedett az evezés fortélyaival.
A tanulókat Nagy Sándor túravezető és Hegyeshalmi Csaba pedagógus oktatta az alapvető ismeretekre.
Hegyeshalmi Csaba, Miovecz János